Vélemények az áprilisi western kurzusról
A kurzus képei a Galéria menüben megtalálhatóak.
Hozzászólások :
Ez a kurzus tényleg “western kurzus felsőfokon” volt, mert:
Kata és Dóri végtelenül türelmesen és egyénre szabottan magyaráztak (abba sem akarták hagyni),
lépésről lépésre haladtunk,
nemcsak a mit, hanem a miért is világos volt,
minden lóra felültek (Dóri
),
mindenkit biztattak, a szuper és a pöpec a legkisebb eredményért is járt,
délelőtt tíztől este hatig egy óra pihenőt kivéve folyamatosan lovon voltunk mindkét napon, nem akadt egy perc üresjárat sem (Mert nem hagyták ám! Aki elkalandozott, kitekintgetett a pályáról, netán cseverészett, azt a szigorú tanárnéni vagy a segédereje egyből visszaterelte a helyére, éppolyan finoman de határozottan, akár a lovakat),
csak mosolygós arcokat láthattunk a pályán és a pályán kívül is,
a végén egy kellemes kis trail-pályán le is mérhettük, hogy tudjuk-e hasznosítani a tanultakat,
szemmel láthatóan mindenki jól érezte magát, (szerintem mindenki ott szeretne lenni a következő alkalmon is, hogy megmutathassa, szorgalmasan gyakorolta a házi feladatait),
a helyszín is nagyon kellemes volt (a napsütésből egy kicsit visszavehettek volna, de most már mindegy
),
és a végén Kata köszönte meg nekünk, hogy itt lehetett.
Mi meg neki (és Dórinak) köszönjük ezt a szuper hétvégét!
-ok vagytok és
volt a kurzus!
És igen…nekem is ez a véleményem erről a fantasztikusan jó western kurzusról, amiket már a fentiekben leírt Eszter. Végtelenül türelmesek voltatok. Annyira jól tudtátok kezelni a problémákat, és minden szemszögből megvizsgáltátok, hogy aztán megtaláljátok a megoldást. Nekem például nagyon sokat segített, mert voltak (vannak) olyan problémáim a lovammal, amit egyedül nem tudok megoldani, legalábbis egy löket kellett ahhoz, hogy tudjam, hogy merre haladjak. Mindent egyéretlműen elmondtatok, ha kellett 100x is. De én szerintem a vasárnapi jópofa trail “felmérésen” mindenkin észre lehetett venni a fejlődést ![]()
Remélem hamarosan újra találkozunk. Én mindenféleképpen megpróbálok ott lenni, mert nekem nagyon sokat segítettetek. Na meg a házifeladatokon már el is kezdtünk dolgozni. ![]()
(Németh Timi)
A kurzusról meg csak két szót, mert annyi is elég:
Szuperül éreztem magam!
Rengeteg új tapasztalattal és fantasztikus élményekkel térhettem haza! Óriási segítséget jelentett a további fejlődésemet illetően!
KÖSZI KATA és Csoportka ![]()
/Blank Dóri/
Csak csatlakozni tudok az előttem írókhoz. Tényleg frankó volt a kurzus. Végre valaki(k) elindítottak minket egy járható úton. Én úgy érzem nagyon sokat fejlődhettünk pacámmal ott is, mivel ez volt az első alkalom, hogy ennyit ültem rajta. Még sok gyakorlás-tanulás vár ránk, de hiszem, hogy sikerül egymásra találnunk a lovammal és felépíteni a kölcsönös bizalmat. Köszönöm Kata és Dóri türelmét és a többi résztvevőét is. Remélem azért nem voltunk nagyon útban senkinek. A májusi kurzusra szerintem nem megyünk, inkább a mostani “házi feladatot” mélyítjük el, de a későbbi kurzusokra ( amik ugye lesznek sűrűn????) szeretnénk menni. Még egyszer köszönünk mindent a szervezőknek (Kata, Dóri, Mariann) és sok sikert mindenkinek!
L.K.
Bővebb info:
Tóth Mariann : 06/70-235-5024
Fáy Katinka: 06/30-397-6462